Lent a völgyben
Lent a völgyben, hol kis patak
folydogál ülök csendesen, s
Reménykedve bámulom a kék
Eget. Talán ma, meglátom
Istenem.
Meglátni vágyom Őt, ki oly
Kedves nekem, mert hűségével
És önfeláldozó szeretetével
Megnyerte szívem, s azóta is
rabul tart engem.
Gondolataim szárnyra kelnek,
Mint az égi madarak, és szebbnél
Szebb énekek csendülnek fel
Bennem, s dalra fakadok akár
Csak egy pacsirta.
Hangom lágy dallama dicséri
Az Urat, és zengi hatalmas tetteit.
Szívem egyre boldogabb, s hangom
Egyre hangosabb, hogy a szél
Repíthesse egyre feljebb.
Fel, fel a felhők felé, honnan Égi
Atyám derűs arca tekint le rám.
Mosolyát látom a szikrázó napfényben,
Érintését érzem a lágy szellőben, s
Hangját hallom a víz csobogásban.
Isten, ma megmutatta mily vak az
Ember, ha nincs igaz hite. Anélkül Őt
Meglátni nem lehet. De most, lehullt
A fátyol, s már lelki szemeimmel
Felismerem, a legkisebb fűszálban is Őt.
01.24.2010